Újdonság

Kövesd a megérzéseidet!

A Káposztási Családok Egyesülete 10. éve szervez Házasság hete programot. Nagyon fontosnak tartjuk a párkapcsolat ápolását, ezért örömmel szervezzük meg évről évre ezt az alkalmat házaspároknak, jegyespároknak, szerelmespároknak.

Regisztráció az alábbi emailcímen: hazassaghete@kaposztasicsaladok.hu

Részvételi díj: 5000 Ft/ pár.
A részvételi díjat a következő számlaszámra és a megadott közleménnyel tudjátok elutalni:
Káposztási Családok Egyesülete 16200113-00163509-00000000 (MagNet Bank)
Közlemény: HH Támogatás+az egyik résztvevő neve
Amennyiben nem párként vesztek résztabban az esetben is a fenti árak érvényesek. (2 felnőtt 5000 Ft)
Aki regisztrált az űrlapon és befizette a részvételi díjat, annak február 8-tól küldünk minden fontos információt emailben.

Játékunkban február 10-25. között bármikor részt vehettek és akár aznap, vagy egy másik alkalommal február 10-25. között a megfejtett üzenettel, mint jelszóval érvényesíteni tudjátok a házasság heti egyszer igénybe vehető kedvezményt a Melange kávézóban. 

Programunkra szeretettel várunk: házaspárokat, jegyespárokat, szerelmespárokat, özvegyeket, barátokat, akinek kedve van kapcsolódni a témához.

Nagy szeretettel ajánljuk a programot más kerületek lakóinak is, mivel a Farkas-erdő egy kiváló kimozdulási célpont Budapesten. Az erdő nagyobb eső után is jól járható és mivel nincsenek nagy szintkülönbségek, kevésbé edzettek is könnyen tudják teljesíteni.

A 2024-es évben játékunk az Intuíció témájával foglalkozik, Pattermann Kinga Intuíció a gyakorlatban című könyvéből inspirálódva és a szerzővel együttműködve alkottuk meg az állomásokat.

Pattermann Kinga vezetői coach, tréner, szervezetfejlesztési tanácsadó, a fenti könyv szerzője. https://intuicioagyakorlatban.hu/

Az erdőben a menetlevél és a térképen megjelölt állomásokon keresztül tudtok a keresett jelszóig eljutni. A megfejtett jelszóval pedig szeretettel vár titeket Káposztásmegyer kedvenc kávézója, a Melange Kávézó.

A Melange Kávézó http://www.melangecafe.hu/ Budapest, 1048 Homoktövis utca 106-ban a jelszót bemondó Házasság hete kalandunkban résztvevő párok, barátok számára egyet fizet kettőt kap kedvezményt biztosít a forró italokra. (kávék, teák, forró csoki, forralt bor, puncs)

A gyerekkel érkezőket is szeretettel várjuk! Azt gondoljuk, hogy a gyerekek számára is igazi kihívás lesz az erdő felfedezése és az üzenetek megtalálása.

Káposztási Családok Egyesülete szervezők,

Pattermann Kinga

Melange Kávézó

www.kaposztasicsaladok.hu

intuicioagyakorlatban.hu

www.melangecafe.hu

TOVÁBB
Egyéb kategória

Adventi koszorókötés

Idén 13. alkalommal szervezünk közösségi, családos, adventi koszorúkötést a Káposztási Családok Egyesületével.
Sok szeretettel várjuk az egyedülállóktól kezdve a fiatalokon és a kisgyerekes családokon át, a családból néhányan résztvevő családokat, valamint a nyugdíjasokat!

Megállunk egy egy kicsit, hogy készüljünk a december 3-án kezdődő adventre és készítsük el így ki-ki a saját otthonába vagy akár ajándékba is másnak az adventi koszorút saját ízlésnek megfelelően.

Minden alapanyagot biztosítunk a KCSE-vel, melyek önköltségen vásárolhatóak helyben, illetve az űrlap segítségével a gyertyákat, koszorúalapot, valamint szalagokat ki lehet választani előre.

Lehet úgy is jönni, hogy még soha nem készítettél adventi koszorút, segítünk neked!
Lehet úgy is jönni, hogy környezettudatosan hozzátok a meglévő hozzávalóitokat és ott készítitek el, és akár csak fenyőágakat vagy más kisebb díszeket vesztek.
Sok a lehetőség, variáció. Az űrlap kitöltése pont azért lényeges, mert annak megfelelően is szerezzük be pl. a koszorúalapokat.írj nekünk a koszoru@kaposztasicsaladok.hu címen és küldjük az űrlapot.
Minden más gyönyörű és sokféle, ízléses dekoráció a helyszínen választható ki.

Mit jelent a 4 turnus?
1-1 óra nyugodt, kényelmes részvételt jelent az eseményen, pontosan azért, hogy ne legyen torlódás, mindenki elférjen és a koszorúelkészítéssel feltöltődve mi magunk is megérkezzünk az adventi időszakba.

Kérdés esetén: info@kaposztasicsaladok.hu címen is elértek minket!

Sok szeretettel várunk!

TOVÁBB
Újdonság

Elkészült 2024-es a határidőnapló!

Jó hír! Elkészült a 2024-es általunk tervezett határidőnapló.
Már rendelhető az info@kaposztasicsaladok.hu címen!
Ez a 7. év, hogy terevzünk határidőnaplót.

Smohayné Simon GyöngyvérGyöngyös per l’Arte CSENDÜLET címú festmény részlete díszíti a borítót és a hátlapot.
A méret A5-ös spirálozott.

A borító belsejében van egy kis zseb, ami számlák vagy névjegy gyűjtésére is alkalmas.
Akinek még nincs, adunk áthelyezhető műanyag plexi könyvjelzőt, amivel nagyon könnyen felcsapható az aktuális hétnél a határidőnapló. Rá lehet tenni post it lapcsokát is, jegyzetelni.

A nagy újdonság, hogy készíttettünk egyedi tokokat, amit több éven át lehet használni az aktuális határidőnapló védelmére, hiszen egészen különböző igénybevétellel használjuk a naptárunk és az is biztos, hogy sokféle holmit hordunk a táskánkban. Így sem a kulacs, sem a laptop kábel, vagy ki tudja miket hurcolászunk a táskáinkon belül, nem nyomja meg.

Szokásunknak megfeleően heti két kérdés is megjelenik minden héthez, amin gondolkodhatunk vagy mosolyoghatunk.Sok jegyzetlap, amik pl. a szülői értekezleten is nagyon hasznosak.

Gyöngyös, aki a határidőnapló tervezője is, tavaly egyedi tokot készítetett magának MIMI Textile Dream-mel és egy év teszt után az a jó tapasztalat, hogy nem csak védve volt a határidőnapló, de számos praktikummal társult a tok használata.
Belefért a tokba a hibajavító, egy csomag zsebi, időnként iratok vagy éppen orvosi lelet, sőt még pénztárca is a határidőnapló mellé.

Idén ezért előre elkészíttetük a tokokat MIMI Textile Dream-mel, hogy egyszerre is meg lehessen már venni a határidőnaplót és tokot.

A határidőnapló ára: 5000 Ft.
A határidőnapló+ választott tok (a készlet erejéig) 10.000 Ft egyben.
A tok: 7000 Ft a határidőnapló nélkül.

November 25-én 15.00-20.00 óra között a Gyöngyös kis vására eseményen KCSE határidőnapló vásár is lesz Káposztásmegyer II-őn.
A vásár pontos címéért keressetek minket az info@kaposztasicsaladok.hu címen, vagy a 06307005418-as számon.

November 23-tól a Cetli papír-írószer nyomtatvány boltban is kapható Káposztásmegyer 1-en.
Fotó: Henrietta Faddi

Facebook poszt link:
https://www.facebook.com/kaposztasicsaladok/posts/pfbid0hj9RiDP3CNwwf3wwntMN4TNqkG7Gp2bj1NiEh9pbdNXV9AGET3koMho7sbRUUzWsl

TOVÁBB
Újdonság

Közösségi szolgálat / Animátorképzés

Kedves Családok!

Már többen kerestetek minket, hogy szeptembertől milyen közösségi szolgálat lehetőségek lesznek középiskolás fiataloknak szeptembertől.

Lehet pakolósan, berendezősen, háttérmunkákban közösségi szolgálatozni és lehet animátorként is közösségi szolgálatot teljesíteni, szó szerint játszva. Mindegyik területen hasznos dolgokat lehet tanulni és az élet egyéb területein is használni ezen tudást, amit a KCSE-ben önkénteskedés jelent, csapatban.

Mindkét területbe folyamatos a bekapcsolódás, de ezzel együtt lesznek találkozási, közös pontok.

Jó hírem van, mert nagyon jó lehetőségek lesznek.
Szeptember 2-án tartunk is egy tájékoztatót, ismertetőt, kis képzést erről a Megyeri Klubban 16-18 óra között.
Jelentkezés: info@kaposztasicsaladok.hu címen.

Várjuk azon fiatalok jelentkezését is, akiket nem az animátori lehetőségek érdekelnek, hanem rendezvényeken a berendezésben, visszarendezésben segítenének.

Az első óra lesz közös szeptember 2-án közösségi szolgálat/animátori lehetőségekre jelentkezők közt, ismertetjük az összes lehetőséget decemberig pontos dátumokkal, amikre akár már jelentkezni is lehet és a rendezvényeinkkel, közösségépítéssel kapcsolatban.
Néhány fontos elemet megosztunk, miért így csináljuk, milyen fontos alapok vannak. (például látogató menedzsment)A második óra pedig kifejezetten az animátorképzés lesz, játékkal.

Létrehoztunk egy zárt facebook csoportot a 2023/24-es tanévben a nálunk közösségi szolgálatozók számára, amikben az összes lehetőségről informáljuk őket.

Az info@kaposztasicsaldok.hu címen vegyétek fel velünk a kapcsolatot először.

Szeretettel: Gyöngyös és Vera
KCSE munkatársak

TOVÁBB
Újdonság

Nyári szabadság!

Drága Mind!

Szellemi, alkotói szabadságon leszünk, no meg persze nyaralunk is!

Rengeteget dolgoztunk egész évben és júniusban is, hogy szeptembertől minden flottul indulhasson.

A tanévzárás mellett nálunk ez komoly tervezési időszak is volt.

Augusztus közepén már a klubjaink és programjaink időpontjaival is jelentkezünk , és akkor tesszük közzé milyen meglepetéssel készülünk.

Szuper lesz!

Köszönjük, hogy mi is lassíthatunk, alkothatunk, pihenhetünk.

TOVÁBB
Újdonság

12 éves a KCSE, 10 éves a Megyeri Klub!

Jubileumi évünk van ismét, hiszen a Megyeri Klub most tölti be a 10. évét, a KCSE a covid idején ünnepelte a 10. szülinapját, most már 12 évesek vagyunk.

Egy olyan közösségi ünneplésre, emlékek felidézésére hívunk benneteket, ami a KCSE 12 évével, illetve a Megyeri Klub 10 évével kapcsolatos. Idézzük fel együtt az elmút 10-12 év hétköznapi szép pillanatait, illetve a legkülönlegesebb élményeit a tapasztalataink alapján:

  • Milyen programokon, eseményeken, klubokon vettetek részt, ami meghatározó élmény volt számotokra a KCSE-vel akár a Megyeri Klubban, akár más helyszínen?
  • Mik a kedvenc Megyeri Klub élményeitek?
  • Hány féle szakembert, segítséget tudtatok adni, kapni, ajánlani, ajánlást kérni a KCSE levlelezőlistán keresztül?
  • Akik már legalább 10 éve velünk vagytok, emlékeztek-e még, hogy indult a Megyeri Klub? Hát itt a nagy összefüggés a Káposztási Családok Egyesülete és a Megyeri Klub közt…
  • Hogy kötődtök, és hány szálon a KCSE-hez, illetve a Megyeri Klubhoz?
  • Milyen kedves üzenettel köszöntitek a 2 szülinapos ünnepeltet?
  • Mit jelent számodra a KCSE?
  • Mit jelent számodra a Megyeri Klub?

Lehet csak a KCSE-ről vagy csak a Megyeri Klubról is írni,  de lehet mindkettőről is egyben.
A4-es formátumban kinyomtatva, a Megyeri Klubban leadva, vagy online, akár képekkel együtt és mi kinyomtatjuk.
Az albumot Smohayné Simon Gyöngyös készíti, a KCSE és a Megyeri Klub alapítója.
Az űrlapot, táblázatot is ő kezeli.
Június 10-én ünnepeljük a Megyeri Klub 10. szülinapját, az eseményt Uracs Idikó szervezi, a Megyeri Klub vezetője. 
Az online kitöltéshez űrlap: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdWqrDou6c7TXTUI0e9aOsvRgRmj4iBwjvq9NGVRwotOW5KQw/viewform
Esemény: https://www.facebook.com/events/991781782196671
A Megyeri Klub címe a szülinapi élmények leadásához: 1048 Budapest Megyeri út 207/D
Határidő: 2023. június 3.

TOVÁBB